Koncertre járni életforma!

Már reggel hatkor magasan járt a nap. Besütött az ablakon, egyenesen a képembe. Kinyitottam a szemem és elmosolyodtam.

- Ez egy jó nap lesz! – gondoltam és önkéntelenül is vigyorogni kezdtem.

Összekészültem és belevágtam! Bevágódtam a huszonöt éves verdámba, leengedtem minden ablakot és gázt adtam. Közel ötméteres országúti cirkáló. 300 km a táv. Hangolódásként dübörgött a zene. Meleg volt, szikrázott a nap. Suhantak az országúti fák és együtt énekeltem a dalokat a lejátszóval. Szabad voltam…

Letámasztottam a verdát a főtéren és körbenéztem, hova érkeztem. Észrevétlenül vonzott be a fesztiválhangulat. Betoltam egy brutál hurkát mustárral, friss kenyérrel. A vezetés miatt alkoholistamentes sörrel. Aztán a zenekar felmászott a színpadra és belecsaptak. Dübörgött a basszus, kellően élesek voltak a hangok, a lány refrénje kristálytiszta, angyali hangként lengte be a teret. Elképesztően jó volt a hangosítás! A közönség tombolt, és én ott voltam. Ott álltam a közepén és a részese voltam.

A 2015-ös Proart zeneipari jelentés egyértelműen első feladatként azonosítja, hogy… idézem: „A legfontosabb stratégiai kihívás ezért a magyar közönség visszacsábítása a színpadokhoz.”. Mind a 2015-ös, mind a 2016-os jelentés tanulságos olvasmány minden zenekedvelőnek és zeneművelőnek.

2015-ben és 2016-ban összesen nagyjából nyolcvan koncertet és fellépést láttam, hallottam. Miközben előtte az összes életéveim alatt nem voltam több hasonló eseményen, mint nagyjából öt. Hogyan indult a dolog? A valódi ok nem publikus. A lényeg azonban, hogy 2015-ben elkezdtem elmenni minden egyes Children of Distance LIVE koncertre. Szinte mindegyikre, amely kis hazánk területén volt. Lehet kritizálni, kedvelni vagy utálni őket, de fontos leszögezni: minden élőzenei fellépés vagy koncert hangulata és élménye teljesen más, mint streamelni valahonnan a dalokat! Néztem a zenekart, a közönséget és belül mosolyogtam. Hetvenperces műsort nyomtak, a dalok jelentős részét szinte nem is ismertem (akkor még). Nem gondoltam, hogy egy lavinát indítok el.

A hangszereken játszó zenekari tagok sokkal jobb aláfestést adnak a hip-hop zenét játszó bandának, mint amit a felvételeken tapasztalni. A távolság gyermekeit nem csak tökéletesre csiszolt stúdió felvételként lehet hallani, hanem kicsit emberként lehet tekinteni rájuk. Viccelődnek, bolondoznak, beszólogatnak, megfelelő módon felkonferálják és átkötik a dalokat. Igazi showműsor.

Amikor aztán rendre felcsendültek a dalok, a refrénekben a zenekar egyetlen hölgy tagjának, Pattynak elképesztő hangja járta át minden jelenlévő szívét, lelkét.

Néztem a tömeget és a jelenséget. Ahogyan pörögtek a dalok, egyre többen gyűltek a színpad elé. Szerintem olyanok is, akik amúgy azt sem tudták, kik vannak a színpadon. Lefogadom azonban, hogy másnap már ott virított sokaknak a lájkja a CoD oldalán. És ez így van rendjén.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy beszippantott a koncertre járás, minthogy egyre inkább nyitottam más énekesek, zenészek, zenekarok felé is.

Az volt a minimum, hogy Patty jó néhány önálló fellépésére is elmentem.

Voltam Lindsey Stirling varázslatos előadásán Budapesten. Havasit látni és hallani kifejezetten felemelő érzés volt, és nem csak azért, mert Leona Lewis volt a sztárvendége.

A zenei élmények ellenére azonban azt kell mondanom, hogy nem csak ennyi a koncertre járás! Nyilván a zene és élmény a legfontosabb, de ennél sokkal több. Volt, hogy csak pár településsel arrébb kellett mennem. Volt, hogy 300 km-nél is többet utaztam egy koncertért. Fontos azonban tudomásul venni, hogy egyetlen ilyen nap akár felérhet egy teljes nyaralással. Utaztam koncertre biciklivel, robogóval, autóval, vonattal, busszal. Mikor hogyan sikerült épp. Mindig kora reggel indultam, pedig jellemzően a koncertek este (néha éjjel) voltak. Aggódtam vajon, hogy lekésem a koncertet… azért kapkodtam már reggel? Frászt! Csak teljessé tettem az élményt. Bárhova fújt a szél, mindenhova megérkeztem délelőtt. Olyan helyeken jártam, amelyeknek a létezéséről sem tudtam: Létavértes, Gencsapáti, Szank, Apagy, stb. (az ismertebb települések mellett, mint Kaposvár, Kazincbarcika, Szerencs, Budapest, Balatonboglár, stb.). Körbenéztem az adott településen és rengeteg csodát láttam. Aki azt állítja, hogy ismeri Magyarországot (pedig nem túl nagy), az nem mond igazat. Mindenhol találni rejtett értékeket, látnivalót.

Legyen szó akár csak a természetről.

Vagy például az épületekről.

Fontos megjegyezni: sok esetben van úgy, hogy egy zenekar nem csak önálló koncertet ad. Megannyi esetet tudnék felsorolni, amikor mentem Children koncertre és egy-egy fesztivál, rendezvény kellős közepén találtam magam, ahol nem ők voltak az egyetlen fellépők! Ezáltal olyan koncerteket is hallhattam, amelyeket nem is terveztem (Tóth Gabi, Wellhello, Paddy And The Rats, Anna and the Barbies, Radics Gigi, stb. stb. Mindenféle stílus). Voltam koncerten -17 fokban, és voltam +37 fokban is.

Menni kell, engedni, hogy sodorjanak az események. Tudom, hogy vannak koncertek, amelyek nem olcsók, sőt rohadt drágák. Sok esetben azonban ingyenes koncerteket is találni, így csak az útiköltség a teher. Ha viszont valaki élményekre vágyik, akkor szánja rá az időt egy-egy koncertre (mondom: sok esetben nem is a pénzről van szó, hanem a döntésről).

Ne érkezzen senki úgy, ahogyan egy színházba kell: pontosan az előadás előtt, puccba vágva. Induljon el mindenki reggel… akárhol is legyen az adott koncert. Nézze meg mindenki, hova érkezett. Legyen mindenki kíváncsi. Aztán mindenki koronázza meg a napot egy remélhetőleg jó zenei élménnyel! Hiszem, hogy arra az egyetlen napra (és a további hasonlókra), a koncertre járás… egy életforma lesz.